2014. szeptember 2., kedd

The legend of the Nokia-box and the pure truth - part 3

A news came to light in the Hungarian media in March 2010 which shocked the whole country. This served the proof to the ones who criticize the Gyurcsány-government that the socialist-liberal administration is rotten to the core. This prejudice has been created successfully by the right-wing media.

The indictment was characterized in the article of HVG journal as “carelessly supported political pamphlet” since you cannot find a single document from the tens of thousands of pages which could support the accusation of crimes committed in criminal organization. There is not a slightest evidence or circumstance beside the preamble of the indictment that would lead to the allegation of some Mob-crime. the journalist writes an example that due to the standpoint of the indictment “Ernő Mesterházy mediates  the interests of the companies connected to the Lord Mayor toward BKV”. The method of how he did, who are the circles of Demszky (Lord Mayor at that time) and the prosecutor did not initiate the interrogation of Demszky Gábor as witness. There are only three crimes with which the prosecutor accuses Hagyó out of the fifty ones listed in the indictment. The evidences are mostly attestations by witnesses which are rarely incriminating. For instance János Pálocska – a company owner connected to BKV – based his attestation on rumors, second-hand information.

3. Problems with the burden of proof of the II point of the indictmen

1. Investigative deal or pressure?

The II point of the indictment is mostly based on the attestation of Zsolt Balogh former general manager of BKV. As you can find out from the statement of Zsolt Balogh’s lawyer, Dr. György Bárándy, Zsolt Balogh intended to reach an investigative deal with the prosecutor. Due to the lawyer’s standpoint Balogh informed the police with information that may serve the disclosure of severe crimes committed by others. Balogh would have been suspect during the interrogation if he had not taken incriminatory attestation against Hagyó. Due to the police the former general manager was “potentially guilty”. 

Balogh’s lawyer - after his former declaration - informed the press about the fact that the planned investigative deal did not come into existence after all.

In connection with Zsolt Balogh’s former attestation the court found the Central Detective Prosecutor from which a reply was received that the prosecutor "does not wish to use those open sourcing evidences which were generated as qualified data during the investigation”.

Despite of the failure of the investigative deal the police qualified Balogh’s testimony as a State secret.

When Zsolt Balogh withdrew his ominous investigative testimony in a court hearing he claimed that he had made this statements, also those to the media, by pressure since “he did not want to go to jail” and “he is not a hero."  It is noteworthy that in this case neither Balogh nor any other did a report because of forced interrogation, which is mandatory in such cases.

The Attorney General's Office of Budapest published in response to the news that the Hungarian criminal law does not recognize the institution of plea bargain (American-style) and the result of the investigative deal is, in principle, that the investigating authority shall terminate the procedure in the case of the accused however in case of Balogh it did not happen as he is still being included in a criminal case.

Since the circumstances of the investigation are considered State secret under which we can rely on only the Prosecutor's Office’s and Zsolt Balogh’s statements, we do not know exactly the circumstances under which he made his testimony as crown-witness.

Colloquially referred to the investigative deal wrongly as plea bargain, although the Hungarian law does not recognize the American-style plea bargain. The law of criminal procedure in force recognizes two procedures which are somewhat similar to the original meaning of classical plea bargain: one is the cancellation of the hearing upon the accused wish; the other is the termination of the investigation because of the cooperation of the suspect – like in the case of BKV.

According to the rules in force in the criminal procedure law, the Prosecutor or the investigating authority terminates the investigation if the person is reasonably suspected of committing a criminal offence by himself or by any other, contributes to the discovery of the criminal offence to the extent that the national security or law enforcement interests is greater than the need to enforce the criminal law of the State in the interest of society.

The institution of investigative deal came to the Hungarian criminal procedure law in order to speed up the procedures, mainly from American and English law. Our country’s jurisprudence has been suffering from a long-standing problem with a number of adverse consequences and that is that the criminal proceedings unreasonably delay. A high level of backlog and delay and the expansion of staff is not a sufficient solution. One of its most damaging effects is that over time, the memory of witnesses fades, the probative value of tangible evidences vanish.

The primary purpose of the criminal proceedings is the material truth detection, of which realistic chance is reduced by the increasingly long proceedings. In addition, the victims of a crime lose their hope of the recovery order and reparation during that long period in criminal proceedings. During this time, the suspect waits the judgment in his case in full of uncertainties, during which his right to a fair trial is violated.

In our country the right to a fair trial is among the fundamental rights declared in numerous international convention, of which is an important part the right to complete the process within a reasonable time.

About one-third of the cases being at the European Court of Human Rights were a breach of the rules of rational deadlines so you can hardly find a State that does not need to appear in front of the European Court of Human Rights as an “accused”. This is one of the main reasons that all of the countries – inter alia our country – are trying to avoid penalty, which makes them abbreviating the criminal cases.

The institutions aiming to speed up the procedures in addition to their advantage, however, certain risks, dangers can be tainted. At the earliest, an English lawyer, Fortescue's aptly the concerns regarding the too quick procedures, according to which, “they never involve as much of a threat to the Jurisdiction when it takes place too quickly ".

The procedure taking place in a short time carries the threat that the establishments of the facts, the truth-finding potential are limited and might suffer from deficiency. To obtain the evidence, evaluation, establish the facts is a time-consuming process, which is indispensable for the investigation, the legal prosecution appropriate to the criteria of the righteous accusations.

On the other hand, the degree of danger is inherent in the proceedings too truncated that the rights of the participants may be injured. The most common critique against the procedural alternatives aimed at the acceleration of the procedures is that they may infringe the fundamental right to a fair trial and its additional rights.

According to the lawyer Pál Bátki, an informal investigative deal may be concluded between the prosecutor and the suspect, which is not a legal instrument, which would be regulated. In this case, the suspect and the investigating authority “coordinate their interests” but this is not an official deal. The investigative deal however is an agreement between the investigating authority and the suspect, in which will be recorded that the authority is required to terminate the investigation in exchange for information giving help to explore the crime. The prosecutor's grant is required for the investigative deal.

The details of the plea bargain and investigative deal are part of State secret so that neither the accused nor the lawyer takes statement. If the prosecutor infringes within the boundaries of the contents of these negotiations it would mean a serious abuse. As a contrast of this in the informal, verbal agreement, in most cases, some sort of procedural advantages, for example, the termination of pre-trial detention as well as the possibility of at large defense is offered to the suspect in exchange for his testimony. However, such oral agreements, according to the case-law is not always possible to enforce, and the Prosecutor's Office is not binding to the extent that, as the official written investigative deal.

History of the criminal proceedings and the case-law also shows that, as in the case of BKV can also be observed for the majority of crime is not typical of the evidence abundance. Therefore the investigating authorities are always seeking to extort testimony with the most diverse tools. The confession of the accused in the “plea bargain” procedures has always been dealt with some reservations because of the risk of false or enforced statement.

The jurisprudence distinguishes many different types of false statement, which causes, motivations are very different. In addition, there are interrogation techniques, which are perfectly suitable for influencing the confessions.

An essential requirement in this regard is that due to the right to a fair trial of which part is the prohibition of self-incrimination, it is prohibited to force anyone to testify against himself or to furnish evidence although it is impossible to prohibit him to do so. In retrospect it is hard to determine whether a confession could be considered to be free from all pressures. Therefore, the case law imposes criteria against the confession as a voluntary, credibility or awareness. Of course you can treat the suspect’s confession voluntary if its basis is not a result of unlawful coercion therefore, the break of the suspect with violence or psychic force is always prohibited.

There are a number of practicing lawyers, who reluct from the investigative deal or the plea bargain. Dr. László Jován believes that the plea bargain means that the apparent sinner is allowed to run since the investigation is terminated against the suspect who takes exploratory testimony. The most important thing to the investigating authorities is that they can detect a more serious crime thanks to the exploratory testimony. In addition, according to László Jován another problem with the plea bargain is that it runs against the fundamental principles of law. Dr. Géza Papp, often acting in major criminal matters, also a lawyer, says that it is a basic moral norm that nobody may escape from his tight squeeze position by “stepping onto another suspect’s shoulder”.

Dr. Péter Bárándy’s standpoint on the plea bargain is that it is not favorable to any of the participants since the investigator, the prosecutor, the suspect and the lawyer as well as fears to fool them. According to this legal standpoint, the State supports treason with this legal solution. In contrast, Dr. Antal Dezső, Ede Kaiser's lawyer believes that this issue is not reprehensible, if someone is cooperating with the authorities although, his client was incorrectly sentenced to life imprisonment due to plea bargain in the case of Mór-murder having claimed eight victims. Who confessed against Kaiser received quarter and 25 million forints prize was rewarded however it is now known that the court delivered false judgment on the basis of his testimony. Due to Antal Dezső it is also a serious threat in such proceedings that despite of the secrecy of the plea bargain in most cases turns out the person who testifies against others like the witness of the Mob-trial in Kecskemét who was shot in Serbia after his testimony.

László Jován believes that since the whole bargain process is considered State secret, the defense is excluded to get access to relevant information, upon which he becomes aware of the motivations of the suspect who testifies against his client. According to his standpoint it is observable in the case-law that the investigative authorities use the pre-trial detention as an evidentiary tool in many cases. For example, if someone makes a full confession in the fifth day of his arrest in connection with an embezzlement of billionaire, he usually immediately placed on his release.

And so it was, inter alia, in the Kulcsár-case, although Attila Kulcsár’s attestation seemed to be governed due to the opinion of his lawyer as it became known in the video footage. In this case the thing is in essence that Attila Kulcsár decided who becomes an accused or a witness.

In contrast, normally in an economic case the personal evidence so as the testimonies of the person charged or witnessed ought not to be of crucial importance since in these matters the most relevant evidence should be a deed, documents and so a testimony has not too much of probative value.

In my opinion, the testimonies made in the course of investigative deal lack the requirement of influence on immunity and therefore it is a question whether it can be regarded identical relevant evidence as the confession taken without bargain or deal. 

The deceptive promise of benefits and the various methods of interrogation are considered as evidences gained by infringing significant procedural rights of the participants. The latter is the lack or limitation of fundamental rights, which results the evidences losing their probative value.

Uncovering the truth shall be based only on reliable evidence. As a consequence of this, you can decide whether the confession should be excluded from the scope of the evidences or not.

Representatives of jurisprudence so the authors of textbooks have the opinion that the interrogation tactic is designed to get a wider, truthful confession along with the most stringent requirements for maintaining the rule of law.

In our case we point out that a psychological compulsion is considered as a forced interrogation such as in the case when the detective tells the suspect that he would get certain benefits only in case of a confession. It is improper and involves risks the mindset that confronts the legality and efficiency since the apparent efficiency that is obtaining the confession is not sure that it brings the truth to reveal, but be sure that is illegal.

I explore the contradiction in that paragraph (1) of Section 192 of the criminal procedure act on the one hand allows the investigative deal with the suspect so that the investigating authority terminates the procedure against him in exchange for a confession. In contrast, paragraph (1) of Section 180 prohibits the investigating authority to ask a question which implies the answer or a not proven fact or a promise being inconsistent with the law. In addition, paragraph (1) of Section 181 provides that, in addition to those listed above, it shall be prohibited to ask questions, which implies guidance to the answer moreover, it extends the application of Section 180 to the witnesses as well so that the answers to the questions listen above should be excluded from the scope of the evidences.

Despite the fact that the investigation phase of criminal proceedings is not subject to a strict restriction on influencing the suspect by asking such questions as in the judicial phase, such interrogation methods are far from being less risky since the detection of the historical events occurs in the course of the interrogation and the suspect may remember to that confession during a subsequent interrogation. Balázs Elek’s opinion is to extend the restriction stipulated in the criminal procedure act to the interrogations applied during the investigations.

For the first time paragraph (3) of Section 60 of Act XXVI of 1989 stipulated the rule according to which the result of the evidence performed contrary to the provisions of law cannot be taken into account. The effective law stipulates similarly the evaluation of the evidences.

As it is explained in a former criminal procedure law the definition of “in a manner similar to…” means on one hand the physical constraints being less than physical coercion but this includes the so called “tricky questions” like bringing into error, unfounded promises or other psychic influence, which is proper to get the person testify contrary to his intention and knowledge.

It also raises questions on how to reconcile the principle of the right to a fair trial with the fact that the procedure applied during the investigative deal implies the influence of the suspect as its essential element is the promise to the termination of the procedure. Out of the partial rights of the right to a fair trial, in particular, the prohibition of self-incrimination is difficult to reconcile with the practice as the cooperating suspect shall take a confession onto himself or others in order to release him. 

The Constitutional Court has taken a standpoint in several cases regarding the conflict of the right to a fair trial with other basic rights. The gown board determined the principals of the fair trial case by case. It pointed out that the right to a fair trial is also a result of a deliberation therefore there is no other deliberative basic right or constitutional aim against it.

The requirement of the fair trial is applied to the whole procedure, which must meet the requirements of fairness from the beginning of the investigation until delivering a judgment, which is one of the most important fundamental rights. This is one of the most important fundamental rights and a principle of criminal procedure at the same time, which guarantees that the courts do not deliver damning judgment against innocent people.

It is interesting in the BKV-case that almost all the witnesses have canceled or changed their testimony in front of the court and there are many beside Zsolt Balogh who complained to a forced interrogation.

It is not the purpose of the present study to determine whether the testimony of the witnesses is true but as Mihály Tóth criminal lawyer explained in his statement, the prosecutor’s office has a duty ex officio to initiate a procedure against a forced interrogation even if it is supported only by the testimony of the witnesses.

End of part 3..

See more: http://hagyomiklos.com/en/content/legend-nokia-box-and-pure-truth

A nokia doboz legendája és a valóság 3. rész

3., Problémák a II. vádpont bizonyítottságával kapcsolatban

1., Nyomozati alku vagy nyomásgyakorlás?

A vesztegetést, zsarolást tartalmazó II. vádpont jórészt Balogh Zsoltnak, a BKV volt megbízott vezérigazgatójának a vallomásán alapult. Ahogy Dr. Bárándy Györgynek, Balogh Zsolt ügyvédjének 2010. februárjában tett sajtó-nyilatkozataiból is kiderül, a BKV-ügyben korábban gyanúsítottként, majd koronatanúként szereplő Balogh Zsolt kezdetben nyomozati alkut tervezett kötni az ügyészséggel. Az ügyvéd szerint Balogh olyan információkkal szolgált a rendőrség számára, amelyek a sajátjánál súlyosabb bűncselekmények leleplezését szolgálják. A riportból az is kiderül, hogy Balogh is gyanúsítottá vált volna már a rendőrségi nyomozás során, ha nem tett volna terhelő vallomást Hagyóra. A rendőrség szerint a volt vezérigazgató ,,potenciális bűnössége” megvolt.

Balogh ügyvédje nem sokkal az előbbi nyilatkozata után már arról tájékoztatta a sajtót, hogy a tervezett nyomozati alku mégsem jött létre.

Balogh Zsolt előbb említett vallomásaival kapcsolatban az ügyben eljáró bíróság megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget, ahonnan az a válasz érkezett, hogy az ügyészség a bírósági eljárásban ,,nem kíván a nyomozás során minősített adatként keletkezett, és utóbb nyílttá tett bizonyítási eszközt felhasználni.”

A nyomozati alku meghiúsulása ellenére Balogh vallomását a rendőrség államtitokká minősítette.

Amikor Balogh Zsolt a bírósági tárgyaláson visszavonta ominózus nyomozati vallomását, arra hivatkozott, hogy azt, és a médiának tett nyilatkozatait is nyomás hatására tette, mivel ,,nem akart börtönbe kerülni”, és ő ,,nem hős”.  Említésre méltó, hogy ebben az ügyben sem Balogh Zsolt, sem más nem tett feljelentést kényszervallatás miatt, ami pedig hasonló esetekben kötelező.

A Fővárosi Főügyészség a nyomozati alku BKV-üggyel kapcsolatos híre felröppenésének hatására nyilatkozatot tett közzé, amely szerint a magyar büntetőjog nem ismeri az (amerikai típusú) vádalku intézményét, a nyomozati alku következménye pedig elvileg az lenne, hogy a nyomozó hatóság megszünteti az eljárást a terhelttel szemben, Balogh esetében viszont nem ez történt, a büntetőügyben továbbra is gyanúsítottként szerepel. 

Mivel a nyomozás körülményei államtitkot képeznek, és ezzel kapcsolatban kizárólag az ügyészség nyilatkozatára, valamint Balogh Zsolt bírósági vallomására hagyatkozhatunk, ezért pontosan nem tudhatjuk, hogy a koronatanúként tett vallomását milyen körülmények között tette.

A köznyelvben tévesen vádalkuként emlegetik a nyomozati alkut, bár a magyar jogban az amerikai típusú vádalku nem létezik. A hatályos büntetőeljárási törvényben két olyan eljárást találhatunk, amely némileg hasonlít az eredeti jelentése szerinti, klasszikus vádalkuhoz: az egyik a lemondás a tárgyalásról, a másik pedig a – BKV-ügyben is alkalmazott – nyomozás  megszüntetése az együttműködő gyanúsítottal.

A hatályos büntető eljárásjogi szabályok szerint az ügyész, illetve a nyomozó hatóság a nyomozást megszünteti, ha a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy a saját maga, illetve más által elkövetett bűncselekmény felderítéséhez, a bizonyításhoz oly mértékben járul hozzá, hogy az együttműködéshez fűződő nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek jelentősebb, mint az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő társadalmi érdek.

A magyar büntető eljárásjogba a nyomozati alku intézményét az eljárások gyorsítása céljából emelték be a külföldi, elsősorban az amerikai és angol jogból. Hazánk joggyakorlatában ugyanis már egy régóta fennálló, számos hátrányos következménnyel járó probléma a büntetőeljárások túlzott, ésszerűtlen elhúzódása. Nagyfokú az ügyhátralék és a késedelem, ami ellen a személyi állomány bővítése sem jelent elegendő megoldást. Ennek egyik legkárosabb hatása az, hogy az idő múlásával a tanúk emlékezete elhalványodik, a tárgyi bizonyítékok bizonyító ereje pedig elenyészik. 

A büntetőeljárás elsődleges célja pedig az anyagi igazság felderítése, amelyre az eljárások hosszabbá válásával egyre csökken a reális esély. Emellett a bűncselekmények sértettjei a kilátástalannak tűnően hosszú ideig tartó büntetőeljárás során elvesztik az igazságszolgáltatáshoz, a káruk megtérüléséhez fűzött reményüket. Ez alatt az idő alatt a terhelt is teljes bizonytalanságban várja ügye elbírálását, amely során sérül a tisztességes eljáráshoz való joga is. 

Hazánkban a számos nemzetközi egyezményben deklarált tisztességes eljáráshoz való jog az alapvető jogok közé tartozik, amelynek fontos részét képezi az eljárás ésszerű határidőn belül történő befejezéséhez fűződő, mindenkit megillető jogosultság. 

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került esetek mintegy egyharmadát az ésszerű határidőhöz fűződő szabályok megsértésével kapcsolatos ügyek teszik ki, így alig fordult elő olyan állam, amely ne került volna emiatt az Emberi Jogok Európai Bírósága elé ,,vádlottként”. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy minden állam – köztünk hazánk is – igyekszik az elmarasztalást elkerülni, ami a büntetőügyek gyorsabbá tételére való megoldások keresésére készteti őket. .

Az eljárások gyorsítását célzó intézmények számos előnyük mellett azonban bizonyos kockázatot, veszélyeket is hordoznak magukban. Legkorábban egy angol jogász, Fortescue fogalmazta meg találóan az a túl gyors eljárással kapcsolatos aggályokat, mely szerint ,,soha nem hordoz magában annyi veszélyt az igazságszolgáltatás, mint amikor túl gyorsan zajlik”.

A túlzottan rövid idő alatt zajló eljárás egyrészt azt a veszélyt hordozza magában, hogy a tényállás megállapításának, az igazság kiderítésének lehetőségei korlátok közé szorulhatnak, hiányosságot szenvedhetnek. A bizonyítékok beszerzése, értékelésére, a tényállás megállapítása ugyanis időigényes folyamat, amely elengedhetetlenül szükséges az anyagi igazság felderítéséhez, a törvényes vád kritériumainak megfelelő vádemeléshez.  

Másrészt az a nagyfokú veszély rejlik a túlzottan lerövidített eljárásokban, hogy azok során sérülnek a résztvevők jogai. A gyorsítást célzó eljárási alternatívákkal szembeni leggyakoribb kritika az, hogy sérthetik a tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető jog fontos részjogosítványait, az abban megfogalmazott alapelveket. 

Bátki Pál ügyvéd szerint az együttműködő terhelt és az ügyészség között létrejöhet informális nyomozati alku is, amely nem egy jogintézmény, amely szabályozva lenne. Ilyenkor a gyanúsított és a nyomozó hatóság ,,egyeztetik érdekeiket”, de ez nem hivatalos nyomozati alku. A nyomozati alku ugyanis egy írásba foglalt szerződés a nyomozó hatóság és a terhelt között, amelyben rögzítésre kerül, hogy a felderítést segítő információért cserébe a hatóság köteles megszüntetni a nyomozást. A nyomozati alkuhoz ügyészi engedély szükséges. 

A vádalku és a nyomozati alku részletei államtitoknak minősülnek, így arról sem a hatóság, sem a terhelt, sem az ügyvéd nem nyilatkozhat. Amennyiben ezt az ügyészség az alkuban foglaltakat megszegné, és a nyomozást nem szűntetné meg, súlyos visszaélést követne el. Ezzel szemben az informális, szóbeli megegyezés esetén legtöbbször valamilyen eljárási kedvezményt, például az előzetes letartóztatás megszűntetését, illetve szabadlábon történő védekezés lehetőségét ígérik meg a gyanúsítottnak feltáró vallomásáért. Az ilyen jellegű szóbeli megállapodásoknak azonban a joggyakorlat szerint nem mindig lehet érvényt szerezni, és az ügyészséget nem köti olyan mértékben, mint a hivatalos, írásbeli nyomozati alku.

A büntetőeljárás története és a joggyakorlat is azt mutatja, – ahogy az a BKV-ügyben is megfigyelhető – hogy a bűnügyek többségénél nem jellemző a bizonyíték-bőség. A bűncselekmények felderítését végző hatóságok ezért a legváltozatosabb eszközökkel igyekeztek mindig is a beismerő vallomást kicsikarni. A terhelt vallomását a ,,vádalku”-típusú eljárásokban a jogirodalom mindig is fenntartással kezelte, leginkább a hamis vallomásnak és a vallomástétel kikényszerítésének veszélye miatt.

A jogirodalom számos típusát különbözteti meg a hamis beismerő vallomásnak, amelyek okai, motivációi nagyon különbözőek lehetnek. Emellett léteznek olyan kihallgatási technikák is, amelyek tökéletesen alkalmasak a vallomások befolyásolására. 

Lényeges követelmény ezzel kapcsolatban, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog részét képező önvádra kötelezés tilalma alapján tilos bárkit is arra kényszeríteni, hogy saját maga ellen vallomást tegyen, illetve bizonyítékot szolgáltasson, bár ezt meg sem lehet tiltani neki. Utólag nehéz eldönteni, hogy egy vallomás minden kényszertől mentesnek tekinthető-e. Ezért a joggyakorlat olyan kritériumokat támaszt a beismerő vallomással szemben, mint az önkéntesség, a hitelt érdemlőség vagy a tudatosság. Természetesen akkor tekinthetjük önkéntesnek egy gyanúsított beismerését, ha az nem jogellenes kényszer eredményeképpen született, tehát tiltott eszköznek minősül a terhelt akaratának fizikai erőszakkal, vagy pszichikai kényszerrel való megtörése.

Több olyan gyakorló jogász van, aki fenntartással viszonyul a nyomozati-, illetve vádalkuhoz. Dr. Jován László ügyvéd véleménye szerint számára a vádalku azt jelenti, hogy a nyilvánvaló bűnöst futni hagyják, ilyenkor ugyanis a feltáró vallomást tevő bűnöző ellen a nyomozást megszűntetik. A nyomozó hatóságok számára ezekben az esetekben az a fontosabb, hogy az alku révén egy jóval súlyosabb bűncselekményt tudjanak felderíteni, mint amivel az együttműködő terheltet gyanúsítják. Jován László szerint emellett az a probléma a vádalkuval, hogy ellentétes az alapvető jogelvekkel. Dr. Papp Géza, szintén nagyobb jelentőségű büntetőügyekben gyakran eljáró ügyvéd szerint alapvető erkölcsi norma, hogy a másik gyanúsított ,,vállára lépve” senki se kerülhessen ki szorult helyzetéből. 

Dr. Bárándy Péternek pedig az a véleménye a vádalkuról, hogy az egyik eljárási résztvevő számára sem előnyös, ugyanis a nyomozó, az ügyész, a gyanúsított és a védő egyaránt attól tart, hogy az ilyen eljárás során becsapják. Szerinte ezzel az jogi megoldással az állam az árulást támogatja intézményes formában. Ezzel szemben Dr. Dezső Antal, Kaiser Ede ügyvédje úgy vélekedik erről a kérdésről, hogy nem elítélendő, ha valaki együttműködik a hatósággal, pedig ügyfelét a nyolc áldozatot követelő móri gyilkosság ügyében tévesen ítélték tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre egy vádalku keretében született vallomás alapján. Aki Kaiserre vallott, kegyelmet kapott, és 25 millió forint nyomravezetői díjjal is jutalmazták tevékenységét, pedig ma már ismert, hogy vallomása alapján téves ítéletet hozott a bíróság. Dezső Antal szerint az is komoly veszélyt jelent az ilyen eljárások során, hogy a vádalku titkossága ellenére a legtöbb esetben kiderül, hogy ki mentette a bőrét másokra terhelő vallomással, és ezek után könnyen bosszú áldozatává válhat, mint például a kecskeméti maffiaper tanúja, akit Szerbiában szitává lőttek.

Jován László elvből ellenzi a vádalku (pontos kifejezéssel: nyomozati alku) intézményét, mert szerinte a bűnügyi megállapodás rendszere, és jogi háttere alkotmányellenes. Másrészt arra kényszeríti az alkut kötő gyanúsítottat, hogy hazudjon, és az eljárás magában hordozza így a visszaélés veszélyét. Emellett nehezen ellenőrizhetővé teszi az ilyen eljárásokat az is, hogy nem nyilvános az az ügyészi utasítás, amely konkrétan szabályozza azt, hogy milyen megállapodás jöhet létre a terhelt és a nyomozó hatóság között. 

Jován László szerint azáltal, hogy az egész alkufolyamat államtitoknak minősül, a védelem sem jut hozzá olyan lényeges információkhoz, ami alapján tudomást szerezhet arról, hogy a védencére terhelő vallomást tevő gyanúsított milyen motivációk alapján vallott. Véleménye szerint a joggyakorlatban megfigyelhető az az aggasztó jelenség, hogy a nyomozó hatóságok az előzetes letartóztatást sok esetben az előzetes letartóztatást bizonyítási eszköznek használják. Például ha valaki teljes körű feltáró vallomást tesz az előzetes letartóztatásának ötödik napján egy milliárdos nagyságrendű sikkasztással kapcsolatban, általában azonnal szabadlábra helyezik. 

Így történt többek között a Kulcsár-ügyben is, pedig Kulcsár Attila vallomása az ügyvéd véleménye szerint elég irányítottnak tűnt, ahogy az a közismertté vált videofelvételen is megfigyelhető. Ebben az ügyben lényegében az a helyzet állt elő, hogy Kulcsár Attila ,,döntötte el” vallomásával, hogy kiből legyen vádlott, kiből tanú, ki maradjon résztvevője az ügynek, ki nem. .

Ezzel szemben normál esetben egy gazdasági ügyben a személyi bizonyítékoknak, így a gyanúsítotti-, illetve tanúvallomásoknak nem kellene, hogy döntő jelentőségük legyen, hiszen az ilyen jellegű ügyekben elvileg a leginkább releváns bizonyíték az okirat, és önmagukban – tehát más bizonyítékok hiányában – a vallomásoknak nincs sok bizonyító ereje.

Véleményem szerint a nyomozati alku során tett vallomások nélkülözik a befolyásmentesség követelményét, ezért kérdéses, hogy ugyanolyan bizonyító értékkel rendelkező, releváns bizonyítéknak tekinthető-e, mint az alku nélkül tett beismerő-, illetve tanúvallomás. 

A megtévesztő, illetve a különböző előnyök ígéretét alkalmazó kihallgatási módszerek a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett bizonyítékoknak minősülhetnek. Ez utóbbi alatt olyan garanciális jogok érvényesülésének elmaradását vagy korlátozását érthetjük, amelyek következtében a bizonyítási eszközök elveszítik bizonyító erejüket. 

Az igazság feltárására pedig csak megbízható bizonyíték alkalmas. Mindezek következtében mindig a konkrét ügyben lehet eldönteni biztosan, hogy az adott vallomást ki kell-e zárni a bizonyítékok köréből.

A jogtudomány képviselői, így a tankönyvek szerzői azon az állásponton vannak, hogy a kihallgatási taktika célja a minél teljesebb körű, az igazságnak megfelelő vallomás megszerzése, a jogállami követelmények legszigorúbb megtartása mellett.

Az általunk vizsgált ügy szempontjából fontos kiemelni, hogy kényszervallatásnak minősül a pszichikai kényszer is, például abban az esetben, amikor a nyomozó azt közli a gyanúsítottal, hogy bizonyos kedvezményeket csak beismerő vallomás esetén kap meg. Téves, és veszélyeket hordoz magában az a gondolkodásmód, amely szembeállítja egymással a törvényesség és a hatékonyság követelményét, mivel a látszólagos hatékonyság, tehát a vallomás megszerzése nem biztos, hogy elvezet az igazság feltárásához, de az biztos, hogy törvénytelen.

Ellentmondást vélek felfedezni abban, hogy a Be. 192. § (1) bekezdésében egyrészt lehetővé teszi az együttműködő terhelttel való nyomozati alku kötését, amelynek lényegét a nyomozó hatóság arra vonatkozó ígérete képezi, hogy feltáró vallomásáért cserébe megszűnteti ellene az eljárást. Ezzel szemben a 180. § (1) bekezdésében viszont megtiltja, hogy a nyomozó hatóság a gyanúsítottnak olyan kérdést tegyen fel, amely választ, nem bizonyított tény állítását, illetve törvénnyel össze nem egyeztethető ígéretet foglal magában. Emellett a 181. § (1) bekezdésében előírja, hogy az előbb felsoroltak mellett tilos olyan kérdést is feltenni, amely a feleletre útmutatást tartalmaz, valamint kiterjeszti a Be. 180. § alkalmazását a tanúkra is, tehát előírja, hogy az itt felsorolt módon feltett kérdésekre adott válaszokat ki kell zárni a bizonyítékok köréből. 

Annak ellenére, hogy a büntetőeljárás nyomozati szakaszára nem vonatkozik olyan szigorú tilalom a befolyásoló kérdések feltevésével szemben, mint a bírósági szakaszra, az ilyen kihallgatási módszerek veszélye korántsem kisebb ekkor, mivel a nyomozás során történik meg az eljárás során elsőként a történtek felidézése, és a későbbi kihallgatásokon már lehet, hogy nem a valóban megtörtént eseményekre, hanem a korábbi vallomásban elhangzottakra próbál meg a kihallgatott visszaemlékezni. Elek Balázs szerint indokolt lenne a Be.-ben szabályozott befolyásoló kérdésfeltevés tilalmát a nyomozás során foganatosított kihallgatásokra is kiterjeszteni. 

Hatályos jogunkba elsőként az 1989. évi XXVI. törvény 60. § (3) bekezdése iktatta be azt a szabályt, amely szerint a törvény rendelkezéseivel ellentétesen lefolytatott bizonyítás eredménye bizonyítékként nem vehető figyelembe. A hatályos törvény is hasonlóképpen rendelkezik a bizonyítékok értékeléséről. 

Egy korábbi büntetőeljárási törvény magyarázata szerint a ,,más hasonló módon” szerzett bizonyíték meghatározása alatt egyrészt a fizikai kényszert el nem érő testi kényszerítést kell érteni, de ebbe a körbe tartozik az úgynevezett ,,beugratós” kérdések feltevése, a tévedésbe ejtés, és az alaptalan – például az eljárás megszüntetésére vonatkozó – ígérgetés is, tehát minden olyan, pszichikai befolyásolás, amely alkalmas arra, hogy a kihallgatott személy ennek hatására tudomásával és akaratával ellentétes vallomást tegyen.

Kérdéseket vet fel az is, hogy miképpen egyeztethető össze a tisztességes eljáráshoz való jog alapelvével az, hogy a nyomozati alku során alkalmazott eljárás – mivel annak elengedhetetlen eszköze az eljárás megszüntetésére vonatkozó ígéret – mindenképpen a kihallgatott gyanúsított befolyásolásával jár. A tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványai közül különösen az önvádra kötelezés tilalmával egyeztethető össze nehezen az a gyakorlat, hogy az együttműködő terheltnek szabadulása feltételéül a saját magára, illetve másokra vonatkozó feltáró vallomást szabják.

A tisztességes eljáráshoz való alapvető jognak más joggal, céllal való ütközésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság több esetben is állást foglalt. A taláros testület döntéseiben esetről esetre határozta meg a tisztességes eljárás által megkövetelt konkrét ismérveket. Kiemelte, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye. 

A fair trial követelménye az eljárás egészére vonatkozik, amelynek egy jogállamban a nyomozás kezdetétől az ítélethozatalig meg kell felelnie a tisztességesség követelményének, amely az egyik legfontosabb alapvető jog. Ez az egyik legfontosabb olyan alapvető jog, egyben büntetőeljárási alapelv, amely garanciát jelent arra nézve, hogy ártatlan emberek ellen ne hozzanak a bíróságok elmarasztaló ítéletet.

Érdekes fejleménye a BKV-ügynek, hogy a bíróság előtt szinte az összes tanú visszavonta vagy módosította a nyomozati szakban tett vallomását, és Balogh Zsolton kívül még sokan panaszkodtak kényszervallatásra.

Tanulmányomnak nem célja eldönteni, hogy a tanúk vallomása megfelel-e az valóságnak, de – ahogy azt Tóth Mihály büntetőjogász is kifejtette egy nyilatkozatában – az ügyészségnek akkor is kötelessége hivatalból eljárást indítani kényszervallatás miatt, ha azt kizárólag csak a tanúk vallomása támasztja alá.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése